Könyvajánló. Csipetkritika : Sarah J. Maas : Tüskék és rózsák udvara.

Az olvasás jó. Értem?

Sarah J. Maas
Az utóbbi időben egyre több helyen hallottam ezt a nevet, és a kíváncsiság győzött. Lessünk rá, mi ez a nagy felhajtás.

Az íróról majd később, foglalkozzunk a könyvvel. Pontosabban könyvsorozattal.

3 kötetből álló sorozatról beszélünk. Egy romantikus fantasy történetről. Ami valljuk be a mai világban már szinte lehetetlen kitűnni ebben a témában, olyan sokan lovagolnak már ezen a műfajon.
És bár személyes kedvencem a műfaj, nagyon kritikus vagyok, ami azt illeti ezzel kapcsolatban.
Az első kötet elolvasása után, komolyan elgondolkodtam folytassam-e.

Terjedelmét tekintve mondhatni viszonylag rövid, vagy átlagosnak mondható. Nem egy trónok harca vastagság az biztos. És az első negatívum ehhez is köthető részemről. Túl sok információ. Túl sok minden lett belesűrítve ennyi oldalba.

Egy teljesen kitalált világgal ismerkedhetünk meg ahol emberek, és természetfeletti lényeg is élnek. Főként tündéreket értünk a természetfeletti alatt. De a könyv folyamán találkozhatunk, nagákkal (kigyóemberekkel) vagy a boogienak nevezett furcsa lénnyel, vagy egy óriás vérszomjas kukaccal..
Az alapelgondolás nem is rossz. Végre nem egy vámpírsztori igaz?
Ha a tündérekre gondolunk, általában szép hegyes fülű nők jutnak eszünkbe, némi varázserővel.
Bár itt is találhatunk hegyes fülű női tündéreket, de inkább a férfiakra koncentrálódik a tündér szerep. Azt hittem korábban hogy egy ilyen lányosnak mondható lényt, nehezen lehet férfiasan megformálni, de örömmel nyugtáztam hogy az irónak sikerült, nem feminim karaktereket alkotni. Sőt kifejezetten férfiasak, és vonzóak lettek.
Sztorit tekintve pedig:
Alapkoncepció egy háború utáni helyzet. Egy fal választja el a tündéreket az emberektől. Nincs átjárás. A tündérek az embereket gyengének, míg az emberek a tündéreket vérszomjas , kegyetlen lényeknek tartják.
Főhősnőnk egy elszegényedett család középső lánygyermeke. Egyedülálló , rokkant apjával, és két lánytestvérével élnek egy viskóban a fal mellett. Nincs nagy boldogság a családban. Nővére egy kiállhatatlan nő, aki zsigerből utálja főhősünket, húga meg egy gyámoltalan molylepke.De anyja halálos ágyán megígérte hogy megvédi őket minden áron.Szükség törvényt bont alapon, kénytelen vadászni a fal melletti erdőben, amikor egy farkassal találja szembe magát. Vagy az állat, vagy Ő? Na mármost. itt egy suta lánykánk, aki nem kifejezetten jó vadász. Nem is rossz de nem nevezném egy őstehetségnek. Elejtette a farkast, és megnyúzta. Nem mennék bele olyan részletekbe, hogy egyedül, éhezve egy szem nőként farkast nyúz a préri közepén. Engedjük el.
A farkas természetesen egy tündér volt állati formában. Főhősünk családjával békés vacsora után azzal a kellemetlen ténnyel szembesül hogy a farkasnak bizony van egy tündér nagyura, aki bosszúért jött. Tamlin azaz a tündér főúr lehetőséget kinál hogy vele megy a fal túloldalára vagy itt helyben megöli.
Abszolúte pozitívum Tamlim személye. Alakváltó képessége révén egy elég veszedelmes kinézetet öltött szörnyeteg. Se nem farkas, se nem medve, hatalmas karmokkal, szarvval. Egyszóval nem egy átlagos állat alakját ölti fel, amit pozitívumként éltem meg.
Személyiségét tekintve tipikus meg nem értett pasi. Rászakadt az irányítás a családban, és úgy oldja meg a dolgokat ahogy jónak látja. Találkoztunk már ilyen karakterrel, nem nagy durranás. nem is rossz nem is jó.
A tündérek világa udvarokra van osztva. Évszakok szerint, és napszakok szerint is. Tamlin a tavasz udvarának főura.
Feyre azaz emberi főhősünk vele megy az udvarába, mintegy csereként az elvesztett barátért. De nem fogoly, de minden fenyegető számára a tündérek világában, így kénytelen ott maradni Tamlin udvarában.
Amit nem tudtam hova tenni, az a Tamlin udvarán lévő átok amit egy álarcos bálon szereztek be, mint egy náthát az orvosi rendelőben. Nem tudják levenni a maszkjukat. Én ezt kissé viccesnek és komolytalannak találtam, de kinek a pap kinek a paplan.
Non stop rajtuk van, nehéz úgy komolyan venni egy pasit hogy egy csini arany maszk van rajta,akkor is ha tök pucér.

Mivel ez egy romantikus regény is egyben nem nehéz kitalálni merre fog haladni a történet.
A szerelmi szállal nem is lenne probléma, ha nem lenne így elsietve. Nem ti hogy vagytok vele, de nekem mindig is furcsa volt hogy csak így bumm bele szerelmesek a karakterek. Alig ismerik egymást, alig tudnak valamit a másikról, sőt sokszor még nem is beszélgetnek. De szerelembe esnek egymással. Szerintem a szerelem nem ilyen egyszerű.

Hogy ne kelljen spoiler bombát ledobnom a történetről annyit még hogy főhősünk próbálja megszabadítani Tamlint, és udvarát az átoktól, és egyre jobban belebonyolódik a tündérek közt folyó közelgő háborúba.

Tamlin karaktere nem fejlődő képes azt kell hogy mondjam. Ami ebben az esetben nem volt kifejezetten zavaró, mert Feyre karaktere abszolut az volt. Ami pozitív csalódás.

A kötetek alatt szépen kiforr a karakter, és a történet is. A kezdeti nehézségek, és sutaságok elvesznek, és egy meglehetősen összerakott regényt kapunk a végére. A 3 könyv együtt az igazi. Nem bánom hogy tovább olvastam. Az első könyv bár nehezen indult be a második már komolyabban felkeltette az érdeklődésem, és az első komolytalanságát mellőzve , egy igazán jó kis sztori vette kezdetét. Így meg tudtam bocsátani a tüskék és rózsák udvarának hibáit.
 A szerelmi szál is sokkal kidolgozottabb lett, és nem egy bumm bele romantikus maszlagot kellett végig szenvednem, hanem egy szép egymásra találást.
Az erotikus részek az én ízlésemhez kicsit lazák voltak, de talán emészthetőbb lett így, mintha több oldalon keresztül taglalták volna a légyottot.

Nem életem legjobb fantasy könyvsorozata, de abszolút megért egy misét. Igazából a műfaj kedvelőinek, ajánlom elolvasásra, mert szórakoztató, fejlődő képes a történet, és a karakterek is. Feszegetnek a könyvek pár komolyabb témát. Önfeláldozást, a barátság, és a család szentségét, az előítéletek legyőzését.

Személy szerint ha pontoznom kellene egyenként a könyveket akkor az első kötet 10/5 a második kötet 10/8 a harmadik is 10/8

Összességében pedig 10/7

Megjegyzések